Polskában az élet

Munka, pihenés, szórakozás

2012-02-17T00:38:00.001+01:00

Amikor tegnap reggel azt kérdezték tőlem, hogy munkamániás vagyok-e, határozottan rávágtam, hogy nem. Aztán mikor este negyed tízkor, miközben épp dolgoztam, felhívott a poznani ismerősöm, enyhe csalódást éreztem, amikor kiderült, hogy nem munka miatt, hanem partymeghívás ügyében hív.

És egy mai dolgozós kép.

Kedves Sors!

2012-02-12T12:33:00.002+01:00

Szeretném jelezni, hogy hamarosan döntened kell, hogy az alábbi opciók közül melyiket részesíted előnyben:

Fordítasz egyet a szerencse kerekén, és ellátod munkával azon munkaadómat, aki miatt visszaköltöztem Krakkóba. A pontosság kedvéért annyi munkát kell adnod neki, amiből én is vígan élek, olyan vígan, hogy augusztusban Thaiföldön nyaralhatok.
Fordítasz egyet a szerencse kerekén, és az utamba sodorsz egy másik céget (a várost rád bízom), akik hasonló munkát ajánlanak és akik nagyszerűségemet pénzzel is értékelik, annyival, hogy augusztusban Thaiföldön nyaralhatok.
Baszol fordítani a szerencse kerekén az elkövetkező 2-3 hónapban, úgyhogy kénytelen leszek érvénybe léptetni a vésztervet, amiben van távmunka és egy csakoda repülőjegy egy ázsiai szigetre, mert ha csak az unalmas munkámból tudok megélni, akkor legalább valami egzotikus helyen műveljem azt.

Amint bizonyára észrevetted, sem a csődbe megyek, sem a felvetetem magam valami nagyvállalathoz a régi munkakörömbe opciók nem szerepelnek a lehetséges forgatókönyvek között. Nem véletlenül maradtak ki.

Üdvözlettel,

inda

u.i. Akármennyire is úgy tűnne, hogy a harmadik opciót preferálnám, azért már vágyakozom valami stabilitás iránt, úgyhogy az én szavazatom az első, ill. második forgatókönyvnek megy.

Az érem másik oldala

2012-02-07T23:40:00.002+01:00

Azért jegyezzem fel a blog történelmébe azt is, hogy én valójában nagyon élvezem ezt az időszakot. Szóval most pár hétig 8 "munkahelyem" van (ezek közül van, ami csak heti 1-2 óra), ami egyrészt azt jelenti, hogy nincs szabad estém, se hétvégém; másfelől viszont, rendkívül megnőtt a hatékonyságom, mert sokkal kevesebb időm marad azon picsogni, hogy épp mihez nincs kedvem és mihez várok ihletet.

Érdekes módon mindezek mellett még mindig eljutok heti 2-3 tornára, mert végre találtam olyan helyet, ami tetszik; gyakrabban főzök, mint eddig; rendbe van szedve a lakás (hozzám képest); és még így is kurva sok időm marad fölösleges internetezésre.

Amire alig marad időm az a szociális élet, mert a franc akar kocsmába menni szombat este, ha azt az időt az ágyamban is tölthetem, alvással; amire pedig egyáltalán nem marad időm, az a magánélet, de tekintve, hogy az úgyis csak picsogás lenne, nem nagy kár érte.

A gond és a pánik, akkor kezdődik, amikor kimondom a március vagy április szavakat, akkortól ugyanis a "munkahelyeim" nagy része megszűnik/leáll/csődközelben toporog; és sürgősen ki kell találnom valamit, mert most halmozodó tartalékaim nem fognak sokáig tartani. De ez most az érem másik oldaláról szóló poszt, pánikról itt meg már volt szó, úgyhogy maradjunk csak a jelenben.

Wisława Szymborska - In Memoriam

2012-02-01T22:19:00.000+01:00

Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

Nem halhat meg a macskának csak úgy.
Mert mit kezdjen a macska
egy üres lakásban.
Ugráljon a falra.
Dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna,
mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén,
mégis szanaszét.
És esténként már nem ég a lámpa.

Léptek a lépcsőházban,
de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba,
de ez a kéz sem ugyanaz.

Valami nem kezdődik el
a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le,
ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt,
aztán egyszer csak eltűnt,
és most makacsul nincs.

Minden szekrénybe belestünk,
végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve
még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még.
Alszunk, várakozunk.

Csak jöjjön vissza,
csak kerüljön elő.
Akkor majd meglátja,
Hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé,
mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan,
vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.
[Csordás Gábor fordítása]

On a happier note...

2012-02-01T01:39:00.001+01:00

Azt mondta ma anyukám, hogy én olyan típus vagyok, akivel szembemegy a szerencse az utcán, és ha esetleg nem ismerném fel, akkor utánam fut és megkocogtatja a vállam.

Úgy döntöttem, hogy anyukámnak igaza van.

Dráma

2012-01-30T22:43:00.000+01:00

Napok óta kísért a gondolat, hogy valamit nagyon elbasztam. Nem ilyen kis apróságra gondolok, mint például otthagyni a jól fizető varsói állásomat, hanem azt hiszem inkább arról van szó, hogy elfelejtettem felnőni, és eddig ezt senki nem vette észre (anyámon kívül), ezért elhittem, hogy meg is úszhatom a dolgot; de nem, mert a fejemre szakadt a valóság és be kell látnom, hogy mérföldekre vagyok attól, akiről azt gondoltam, hogy szeretnék lenni majdnem 27 évesen. És a helyzet persze soha nem reménytelen, csak jól esik drámázni egy kicsit.

Aztán úgyis összeszedem magam és felnövök végre. Talán.

Munkafronton a helyzet...

2012-01-26T16:19:00.001+01:00

Képtelen vagyok nem észrevenni az irónia diszkrét báját abban, hogy amelyik héten le merem írni a repülőjegy és Ázsia szavakat egy mondatban, közlik velem, hogy az 5 nap múlva esedékes pénznek csupán a negyedét fogom megkapni; februárban már jobb a helyzet, mert akkor a felét; a márciusra prognosztikált összeg, pedig a nullával egyenlő.

Még jó, hogy már november pánikoltam a munkaadóm borús anyagi helyzete miatt, tehát szereztem gyorsan más, időszakos munkaadókat, úgyhogy csődbe menni még nem fogok.

Előnye, hogy mégsem vagyok Krakkóhoz kötve két évig.

Hátránya, hogy nem vagyok Krakkóhoz kötve két évig.

Sikerek VAGY kudarcok

2012-01-12T22:55:00.004+01:00

Sokat elárul az önbizalmam jelenlegi állásáról a tény, hogy a sikerek VAGY kudarcok rubrikába az utóbbit kezdtem fejtegetni. A kolleganőm, akit felkértem--lengyel szöveg lévén--az irományom nyelvtani hibáinak kijavítására, megkérdezte, hogy ha már feltétlenül kudarcokról akarok írni, miért nem írok be valami sikert is. Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy alig pár hónapja dolgozok az új munkakörben és nem igazán tudom milyen sikerekről írhatnék. Ő azonban szemberöhögött, és megsúgott egy apróságot, amit a főnöknőm a két hónappal ezelőtti konstruktív kritika során valahogy elfelejtett megemlíteni. És akkor végre sikerült kimásznom a béka segge alól. Persze van még másznivalóm bőven, de előttem áll 2012.

Boldog Új Évet mindenkinek!

Kereslet és kínálat

2012-01-02T16:45:00.002+01:00

Első- és másodkézből származó információim alapján az ünnepek alatt a városomban a legnagyobb hiány cigarettából és Postinorból van. Jövőre feltankolok mindkettőből és egy vagyont fogok keresni vele.

Honvagy

2011-12-30T10:47:00.003+01:00

Kezdem varni, hogy visszamenjek Polskaba, es nem csak azert mert akkor majd nem kell fizessek a macskahotelert, hanem mert ez a mindennapos reggeli 5-ig tarto kocsmazas kezd megerolteto lenni.

Pozdrav iz Beograda

2011-12-21T00:49:00.001+01:00

Belgrád az a nőknek, ami Krakkó a pasiknak: csupán a bőség zavara állhat fenn, de egy kis logisztikával minden megoldható.

The extra miles

2011-12-12T11:24:00.001+01:00

Ha már úgyis 1,000 kilométerre lakom az otthonomtól és megfelelő repülőjárat-összeköttetés hiányában legalább 20 órába telik hazajutni, úgy döntöttem, hogy hozzácsapok még ezer kilométert és csinálok belőle egy 5 napos mini Balkán-körutat: Zágráb-Belgrád-Temesvár-otthon. A háromból két helyszínen nagyon jó barátaim vannak, a harmadik, pedig egyszerűen útba esik, és mivel ott utoljára 8 éve voltam, akkor is csak pár óra erejéig, most igazán megérdemel egy hosszabb esélyt.

Holnap este indulok. Lehet találgatni, hogy mikortól jósolnak lehűlést, inkluzíve a Balkánon.

Őszi depresszió letudva*

2011-12-04T12:45:00.001+01:00

Természetesen az ilyen best-seller nyavalyák nem illenek az imidzsemhez, de amikor a Wprost**-ban elolvastam egy cikket az őszi depresszióról, be kellett látnom, hogy az eheti viselkedésem—miszerint az egész napot pizsamában töltöm (home office, rulez!); nem tudok felkelni reggel, ha mégis menni kell valahova; egyfolytában aludnék; nem végzem a munkámat; semmihez sincs kedvem—erősen hasonlít az ott leírtakra.

Szombat éjjel untam meg a dagonyászást. Éjjel fél egykor félbeszakítottam a sokadik sudokut az iPodon, rendet raktam az ágy melletti polcon, elmosogattam a kávés és teás csészéimet, majd megírtam a három oldal esedékes valamit.

Természetesen nem ez az első ilyen "semmihez sincs kedvem időszak" az életemben, és noha azt gondolná az ember, hogy ennyi év után van már bevált receptem ellene, okos kis praktikák, amik segítenek kimászni belőle; sajnos halvány lila gőzöm sincs. Mert a szedd össze magad, sportolj, menj ki a fényre tanácsok fabatkát sem érnek, ugyanis ha össze tudnám szedni magam, el sem kezdtem volna a rinyát; a semmihez sincs kedvem, se erőm pedig azt jelenti, hogy a harmadik emeletre felmászni épp elég sport, kimenni a házból pedig mission impossible kategória. Szerencsére azonban én nem vagyok kitartó ember és hamar ráunok dolgokra. Az őszi depresszió is egy ilyen dolog. Ráuntam.

Hello tél***!

*A globális, munkával kapcsolatos dolgok persze nem oldódnak meg ilyen könnyen. De arra még úgyis van majdnem félév. Addigra tavasz is lesz.

**HVG-szerű heti kiadvány.

***tél, és nem téli depresszió.

Akkor és most

2011-11-22T19:50:00.001+01:00

2007 szeptember eleje volt és pontosan 6 hete voltam Lengyelországban. Ültem a földön és bőgtem, nyakig merülve az önsajnálatba. Elegem volt.

Elegem volt, hogy már negyedik hete a szoba padlójára terített paplanon aludtam, már hat hete a hátizsákomból öltözködtem, mert a csaj, akinek segítenie kellett volna lakást keresni, felszívódott, és még így is én voltam a szerencsés, hogy az aktuális lakásból nem hajtottak el. Próbálkoztam a netes lakáskeressél a Google Translate segítségével, de sajnos a Google Translate teljesen haszontalannak bizonyult, amikor fel kellett hívni a potenciális főbérlőket, akik a "Hi, do you speak English?" mondatom közepén már lecsapták a telefont.

A felvágott hasú macska dorombolva dörgölte pofáját a könnyes arcomhoz, amitől csak még jobban bőgtem, ugyanis eszembe jutott, hogy a felvágott hasáért közvetetten ugyan, de én vagyok a felelős. Elvégre a józan tanácsok ellenére én hoztam magammal ezer kilométerre, mikor az is nyilvánvaló, hogy saját magamról sem tudok megfelelően gondoskodni; a kinti élethez szokott állat pedig, a lengyelországi tartozkodásunk harmadik hetében kiesett (ugrott?) az ötödikről. Megműtötték, túlélte, de ott díszelgett a hasán a 10 centis vágás és kétnaponta hordoztam a város másik végében levő dokihoz injekciózni (útközben pedig lengyelül tanultam a vénasszonyoktól, akik kedvesen érdeklődtek, hogy mi történt a cicussal és, hogy mit csinálok én Polskában).

Na igen, lengyelül tanulás. Talán ebben számítottam el magam a leginkább. Azt gondoltam ugyanis, hogy az országban élve hetek alatt megtanulok alapfokon lengyelül. Természetesen a valóság köszönőviszonyban sem volt az elképzeléseimmel. Hetek alatt megtanultam ugyan pár szót, de rögtön ráébredtem arra is, hogy ez a lengyel sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint képzeltem, és 6 hét elegendő volt arra, hogy kurvára frusztráljon a tény, hogy semmit nem értek magam körül. Ha a kocsmában van ez, legfennebb nyitott szemmel álmodozok a söröm mellett, de amikor a megállóban 15 perc várakozás után észreveszek egy sárga papírt, amin az én buszomról ír nem tudom mit, akkor már kevésbé van álmodozós hangulatom.

Nem beszélve arról, hogy a gyakornoki munkám unalmas, tuti nem akarom ezt csinálni a jövőben, ráadásul ami otthonról okés fizetésnek tűnt, a helyi viszonyokban rohadt kevés, és ha a szüleim nem küldenének pénzt, már hó közepén nem lenne mit ennem.

És hiányoznak az otthoni barátaim, a pasim (még ha bizonytalan is vagyok a kapcsolatunkat illetően), a családom.

Szóval ültem a földön és bőgtem. Azt azonban még a könnyeimen keresztül is el kellett ismerjem, hogy a tény, hogy Krakkóban élhetek, hogy mertem ekkorát lépni, hogy megvalósítottam egy álmot, mosolyt csal az arcomra. De mosolyból nem lehet megélni, úgyhogy eldöntöttem, hogy ha másnap reggel is ilyen hangulatban ébredek, akkor csomagolok, felülök egy vonatra és hazamegyek. Feladom; csinálja más az álom megvalósításokat, nekem ez már lassan rémálom.

Reggel persze minden kicsit más fényben tűnt fel, ráadásul vonatjegyem volt estére Varsóba, ahol még soha nem jártam, és ahol pár régi ismerős várt az állomáson, hogy vidám városnézős, pletykálós hétvégét töltsünk együtt. Ezek után úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt ennek a lengyelországosdinak.

A dolgok nem egyik napról a másikra oldódtak meg. Lakás két héten belül került, új munka két hónap múlva. A macska hasán visszanőtt a szőr és már semmi nem emlékezteti a szaltóra. A nem tökéletes lengyel tudásom miatt még mindig tudok frusztrálódni, de ez kb. ahhoz a frusztrációhoz hasonlítható, mint amikor le kell ellenőríznem, hogy minőség vagy mínőség a helyes írásmód. (Na jó, ha lengyelül kell kitölteni jelentkezési lapot egy képzésre indoklással és motivációs levéllel, akkor kibaszottul frusztrált vagyok).

Most, 4 évvel később, hasonló helyzetben vagyok. Nem alszom a földön ugyan, a macskának semmi baja, de az álom megvalósításosdi nem olyan könnyű és vidám, mint ahogy az első hónap eufóriája sejtetni engedte. Megszeppentem egy kicsit. De ugyanúgy, mint 4 éve a "mertem ekkorát lépni" nem engedi, hogy feladjam. Még nem. Majd ha fél év múlva még mindig ugyanígy állunk, akkor.

Addig viszont még van 6 hónap.

planowany pryzjazd pociągu...*

2011-11-16T11:58:00.001+01:00

“Bármelyik vonatkésni talál”, haha. Mindig meglepődök a saját optimizmusomon. Nem bármelyik, hanemmindegyik kibaszott vonat—pedig voltlegalább 5—amelyikre felmerészkedtem,produkált 2 órától 20 percig terjedő késést, aminek köszönhetően lekéstem acsatlakozásokat. Berlinbe és Hamburgba nem is mentem, ahelyett a Szczecinből Németországbatartó vonaton kiderítettem, hogy hogyan tudok 3 más átszállással a fesztiválhelyszínrejutni. A lengyel vasúttól eleve nemvárok túl sokat, a fél óra késés standard, de meglepett, hogy a Deutsche Bahnsem megbízható.

Több, mint 40 óravonaton, 10 koncert, sajtos reggeli Oldenburg mellett, séta a Balti-tengerpartján, Buddenbrookhaus Lübeckben, óriás bögre caffe latte machiatto a lübeckiállomáson, esti városnézés Szczecinben, és persze olyan társaság, akik miattmegérte vonaton tölteni két éjszakát. És örömmel konstatáltam, hogy—Németországban legalábbis—40 után is van élet és fesztiválozás.

*A címbeli kifejezést ("a vonat tervezett érkezési időpontja") használja a lengyel vasút hangosbemondója késések esetén.

Őszi fesztivál

2011-11-08T19:16:00.000+01:00

Azt gondolnád, hogy mivel negyed-Lengyelország Németországban dolgozik, a két ország közötti közlekedés pofonegyszerű. Az átlag földi halandónak bizonyára az is, csak persze én ezt is túlspilázom. Mert 18 óra előtt nem tudok elindulni, közvetlen vonat és busz pedig, kizárólag csak reggel van. Úgyhogy utazok majd lengyel vonattal, német vonattal és mitfahrgelegenheittal, aztán jön a meglepetés rész, mert még nem tudom pontosan, hogy Hamburgból hogyan jutok el a tengerpartra. Mondjuk ha bármelyik vonat késni talál, akkor a hogyan jutok el Hamburgba is kérdéses.

Hamburgban aztán csatlakozik hozzám az unokatesóm és a tesóm, megalakítjuk a bulikommandót és indoor-fesztiválozni fogunk két napig. Az időjárástól nem félek, az idei Opener már mindenre felkészített.

Krakkó más szemével

2011-11-01T18:14:00.003+01:00

Több, mint 4 év után még mindig szerelmes vagyok ebbe a városba. Még mindig rá tudok csodálkozni az épületeire, parkjaira, hangulatára. És külön öröm, amikor más is így látja.

Házi gyógymódok

2011-10-19T00:13:00.001+02:00

A szombati bokakaland következményeként a vasárnapot dagadt bokával, feltűnően sántikálva töltöttem. Amikor hétfő reggel, munkába menet, lehagyott egy öregember, felötlött bennem, hogy talán nem ártana elmennem egy dokihoz ~~pofa~~bokavizitre. Azonban rögtön eszembe jutott az is, hogy már nem a nagyvállalat gondoskodik rólam; én pedig még nem fizettem be a járulékot az illetékes hivatalnak, ergo nem vagyok biztosított. Érdekes módon a fájdalom egyből a felére csökkent, a sántikálás is majdnem eltűnt. Aztán az is eszembe jutott, hogy milyen jó volt—nyílván még a bokakaland előtt—futni több, mint másfél kilométert, és ha most kivonom magam a forgalomból, akkor el fog tűnni a lelkesedésem, amiért pedig ugye kár lenne.
Ma már nem okozott gondot begyalogolni a 25 percre levő főtérre, majd haza.

Persze, ha hétvégéig nem tűnik el teljesen a fájdalom; megejtem azt a bokavizitet. Mert azóta befizettem a járulékot.

Szösszenetek

2011-10-17T16:48:00.002+02:00

Normális emberek lépcsőn vagy sport közben rándítják meg a bokájukat. Az olyanok mint én, azért rándítják meg a bokájukat, mert az éjszaka közepén magassarkúban ugráltak egy trambulinon. Tulajdonképpen azt is lehet sportként értelmezni.
Továbbra is tagja vagyok a Fél életemet a Krakkó-Varsó útvonalon töltöm Facebook csoportnak. Csak most Varsóba járok vissza barátokkal találkozni.
Múlt héten háromszor fordult elő, hogy rámköszönt valaki az utcán, én pedig lázasan törtem a fejem, hogy pontosan honnan ismerem. Amikor olyan munka után ácsingóztam, ami emberekkel való találkozást implikál, nagylelkűen megfeledkeztem arról, hogy pocsék az arcmemóriám. És a névmemóriám is.
Otthonteremtés projekt keretében belül eltapsoltam egy csomó pénzt az Ikeában. A sötétítőm drágább volt, mint a könyvespolcom.
Zarek hatására futottam kb. másfél kilométert és nem haltam bele.
Már öt hete dolgozom az új helyen és megszerettem a hétfőket. És a keddeket. És a szerdákat. És a csütörtököt. Meg a pénteket. A hétvégét eddig is szerettem.

Számlák

2011-10-04T17:38:00.001+02:00

Minden kontextusfüggő. Így például teljesen megváltozik a számla szó értelme és konnotációja, amikor a nevem a kibocsátó oldalon található. Viszont kénytelen leszek megtanulni a számok ragozását (ja, ilyen izgalmak is vannak a lengyel nyelvtanban), ugyanis minden számlára szavakkal is ki kell írni az összeget.

Választások 2011

2011-10-03T23:32:00.000+02:00

Mielőtt megírtam volna ezt a bejegyzést elvégeztem két tesztet, hogy a 27, illetve 20 kérdésre adott válaszaim alapján melyik pártra kellene szavazzak. Nem mintha lenne szavazati jogom, csak érdekelt. Megnyugtató a tudat, hogy a pártok programjainak lelkiismeretes tanulmányozása nélkül is a teszt azt az eredményt hozta, amit magamtól mondtam volna.

Vasárnap választások lesznek Lengyelországban. Remélem az eredmény nem veszi el a kedvem a következő 4 évre (lehet, hogy meg kellene várjam a jövő hétfőt, mielőtt aláírok egy szerződést 2 évre).

Hol látod magad 5 év múlva?

2011-09-30T11:05:00.000+02:00

Már több, mint egy hónapja vagyok újra krakkói lakos, de még egyetlen hétvégét sem töltöttem a városban, mert vagy Itáliában boroztam, vagy céges évértékelő/összerázó keretében csodáltam a dél-lengyelországi dombokat, vagy Észak-Lengyelországban roptam egy lagzin.

Már 3 hete „dolgozok” az új helyen. Az idézőjelek azért vannak, mert a munka nagy részét nem érzem munkának (biztos amiatt, mert még nem fizettek). Nem azt akarom mondani ezzel, hogy egy megvalósult szakmai idill az életem, mert nem az (ez email javítgatást például unom), idill amúgy is csak a mesében és a hazug emberek elbeszéléseiben létezik. Az évértékelőn elhangzottak fényében még arról sem vagyok meggyőződve, hogy meg fogok élni belőle (éhen halni azért nem fogok). De nem érdekel. Mert az utóbbi években a „hol látod magad 5 év múlva?” kérdésre, mindig a „Nem ebben a munkakörben.” ugrott be elsőnek. Most nem ez a válaszom.

Szerelmeslevél

2011-09-21T16:33:00.000+02:00

Kevés dolgot csinálnék másképp az életemben, de ha megváltoztathatnám a múltat, egy régesrégi történet biztos a top prioritások között szerepelne. Az elemi iskola első vagy második osztályában – 7 évesek lehettünk és akkoriban tanultunk meg írni - kaptam egy szerelmes levelet az osztályomba járó egyik fiútól. Rögtön gyorsabban kezdett verni a szívem. Nem a szerelem miatt. Nem is a meglepetés miatt. Hanem mert a levél tele volt helyesírási hibákkal. Fogtam tehát egy piros tollat, kijavítottam a hibákat, majd visszaküldtem a feladónak. Azt hiszem a fiú rögtön kiszeretett belőlem, mert több levelet nem küldött, engem azonban azóta is furdal a lelkiismeret, hogy egy mulya férfiakkal teli világban ilyen kegyetlenül belegázoltam valakinek a lelkivilágába.

A történet a jelenlegi munkám kapcsán jutott eszembe, ugyanis most azért (is) fizetnek, hogy mások emailjeit kijavítsam. Még jó, hogy ezek nem szerelmes emailek.

Csak egy papír

2011-09-19T20:22:00.000+02:00

Bementem ma a hivatalba megérdeklődni, hogy milyen papírok kellenek a cégalapításhoz. Mivel csak érdeklődni mentem, csak az útlevelem volt nálam. Amikor egy órával később kisétáltam az ajtón, kezemben volt egy papír, amely tanúsága szerint egy egyéni vállalkozás tulajdonosa vagyok. Lengyel ügyintézés, rulez!

Római éjszaka

2011-09-04T20:46:00.001+02:00

Nagyon lengyel fejem lehet így 4 év után, meet amikor Rómában angolul beszélek az utcán, azt üvöltik utánam, hogy 'Kocham cię!'

Az otthon és a folyó

2011-08-31T00:09:00.000+02:00

Hérakleitosznak igaza van: noha ismerős a környék, a fák formája, a táj, a házak stílusa, azért még meg kell teremteni azt az otthont, újra. Az eheti bolygóállás nem kedvez az otthonteremtésnek.

Na jó, franc tudja mit mond az eheti bolygóállás, viszont ez a hét az átmenetekről szól. Átmeneti lakásban lakom, átmeneti munkám van.

Ha minden a forgatókönyv szerint halad, akkor holnap aláírom a bérleti szerződést egy szobára (bye-bye egyedül lakás), szombat reggel költözés, majd elrepülök egy hétre lábat lógatni Itáliába.

Azért vagyunk a világon...

2011-08-29T22:21:00.000+02:00

Szombat dél óta, másfél év után, újra Krakkó a székhelyem (lehetett volna annyi eszem, hogy nem városnévtől teszem függővé a blogomat). Amikor elsuhantunk a Małopolska tábla mellett, ismerőssé vált a környék, a fák formája, a táj, a házak stílusa: éreztem, hogy hazaérkezek. És én, az örökmozgó, aki éveken keresztül magasztalta a lakásbérléssel járó rugalmasságot a lakásvásárlással járó kötöttséggel szemben, úgy gondolom, hogy 2-3 éven belül szeretnék egy lakást Krakkóban. Nem mondom azt, hogy örökre itt maradok, de szeretném, hogy itt lenne az a stabil pont, ahova mindig visszatérhetek.

Költözés - első felvonás

2011-08-25T18:06:00.000+02:00

Mivel csak személyautós fuvart sikerült szereznem a szombati költözéshez, kénytelen vagyok a cuccaim egy részét itthagyni a barátaimnál, ezért ma munka után eljöttek, hogy berakodják azt a 6 doboznyi könyvet, amit tudok nélkülözni pár hétig. Öltönyben és kiskosztümben szerintem mi voltunk a legelegánsabb költöztetőbrigád a városban.

Ajándék

2011-08-25T13:07:00.003+02:00

A munkatársaimtól Sex and the City DVD-t kaptam búcsúajándékként.

Béke

2011-08-22T08:48:00.000+02:00

Azt mondtam, hogy jobb az életem nélküle és hagyjon békén. Már 5 napja békén vagyok hagyva.
Nem vagyok boldog a békémben.
Nem, nem az Angolról van szó. Annál sokkal régebbi a történet.

Közlekedés

2011-08-10T00:14:00.002+02:00

Holnap este felülök a vonatra, ami elvisz Pestre, ahol felszállok a repülőre, ami elrepít egy erdélyi városba, ahonnan busszal utazok tovább, egy másik városba, ahol remélhetőleg apukám fog várni, hogy autóval a szülővárosomba vigyen. Maradjunk annyiban, hogy Indiába sokkal egyszerűbb volt eljutni feleannyi idő alatt.

Problémák és álproblémák

2011-08-04T22:26:00.001+02:00

Megjegyezte ma az indiai kolleganőm egy fotóm láttán, hogy híztam. A fotó pontosan egy hónapja készült. Mikor pár órával később felálltam a mérlegre, csak azért nem ájultam le róla, mert hülyén nézett volna ki, ha a fél fitnessterem tanúja lesz a hisztimnek. Gyorsan feliratkoztam valami szombati tornára is és bepakoltam az úszócuccot holnapra.

A francba!

Múlt hétvégén meglátogatott a Brüsszelbe emigrált volt-lakótársam, aki amúgy angliai, és akivel két éve szenvedélyes beszélgetéseket folytattunk a lengyel nyelvtanról (ő is tanult lengyelül). Elvittem egy házibuliba a lengyel barátaimhoz, hogy gyakorolja a nyelvet. A házibuli tizedik percében az egyik lány lelkendezni kezdett: milyen fantasztikus, hogy egy nem szláv gyökerekkel rendelkező külföldi képes megtanulni lengyelül, helyesen ragozza az igéket és megbirkózik a főnévvégződésekkel. Szavait a Brüsszelbe emigrált volt-lakótársamhoz intézte. Amikor a lelkendezésben elért odáig, hogy ő az első ilyen ügyes külföldi, akivel találkozott, a pasija oldalba bökte és megjegyezte, hogy hát ugye ott van inda, akivel már találkoztál és aki szintén...khmhkm.
Mire a csaj: "inda? jaj, hát ő már majdnem lengyel".

A francba! Azok az idők, amikor a lengyeltudásommal villoghatok, lejártak.

14 munkanap

2011-08-01T16:52:00.001+02:00

Csütörtökön benyújtottam a felmondásomat. Még van 14 munkanapom , aztán viszlát 9-től 5-ig tartó munkaidő, viszlát stabil jövedelem, viszlát évi 26 nap fizetett szabadság. Cserébe azt fogom csinálni, amiről most azt képzelem, hogy álmaim munkája. És hónap végén visszaköltözöm Krakkóba.

4 nő

2011-07-29T00:42:00.000+02:00

Ha négy nő ül a bárpultnál koktélt iszogatva, óhatatlanul előkerül a Sex and the City párhuzam. A kolleganőim egyöntetűen szavazták meg, hogy én vagyok Samantha. Most nem tudom eldönteni, hogy sírjak, amiért egyedülállóként fogom tengetni az életemet az idők végezetéig és még mellrákom is lesz közben, vagy örüljek, amiért jókat és sokat fogok szexelni.

Éjszakai kaland

2011-07-27T00:48:00.000+02:00

Minisztériumi parkolóra néz az ablakom. Már tavaly elkezdték felújítani, zöldövezet, pad, új parkolóburkolat, nem hiába megy jól az országnak. Természetesen ebbe a parkba nincs bejárásom, a ház udvarát vaskerítés választja el a miniszterektől. Ma éjjel azonban ott lépkedtem a minisztériumi fűvön (sárban, mert nemrég esett), miután meggyőztem az őrt, hogy beengedjen egy kis éjszakai sétára. Ilyen jó meggyőzőképességem van. Meg kétségbeesett hangom.

Kétségbeesett azért voltam, mert a hülye macska kiesett/ugrott az ablakon, majd lent sokkos állapotában nem jött rá, hogy honnan hívom (odaszaladt a kerítés alatt átdugott kezemhez, majd mikor alig 10 centire volt tőlem tovarohant eszeveszetten nyávogva). Aztán mikor végre a kerítés másik felén pisszegtem neki, akkor méltóztatott felismerni és belémkapaszkodni.

Lehet, hogy így akarta kifejezni tiltakozását a Krakkóba költözés ellen, de én jó diktátorhoz illően magasról teszek a ~~köznép~~dög hisztijeire. Vagy csak simán szereti a szimmetriát, és ha már ezt a lakást egy szaltóval avatta fel még tavaly, hát akkor a költözés előtt is dukál egy.

Realitás

2011-07-22T16:31:00.001+02:00

Reális önkép, na ez hiányzik nekem nagyon, ugyanis felmerült bennem annak a lehetősége, hogy elvállaljak egy rendszertelen jövedelmet biztosító állást, aminek alapfeltétele a pénz ügyes beosztása hónapról-hónapra, amikor a valóság az, hogy fizetés előtt egy nappal, annyi pénz van a számlámon, amivel pont el lehet jutni Krakkóba (meg vissza) és lehet inni 2 sört.

UPDATE: Belenéztem a pénztárcámba és találtam 120 lejt. Namármost lejjel nem lehet Polskában fizetni, de én tudok egy jó krakkói váltót. Krakkói kocsmák, reszkessetek!

A csábító alma

2011-07-18T11:48:00.004+02:00

Tételezzük fel, hogy van egy relatíve boldog városlakó, akinek egyszer csak alkalma nyílik almaszedésre. És rájön, hogy az almák az ő igazi szenvedélye. A városban azonban nincsenek gyümölcsöskertek, úgyhogy kénytelen beérni azzal a pár fával, amit alkalomadtán talál. Egy idő után a városvezetésnek is feltűnik a városlakó, aki a többieknél ügyesebben szakítja le az almát a fáról, ezért engedélyezik neki, hogy a város területén levő almafák nagy részét szüretelhesse. A megértésére apellálnak, amiért csak az ő kedvéért nem fognak gyümölcsöskerteket telepíteni, elvégre ez egy város, amelynek alapítólevele világosan leszögezi, hogy az épületek, lakóházak és utak építése a fő prioritás.

Egy nap a városlakó találkozik egy gazdával, aki ismeri a gyümölcsszedés minden csínját-bínját és aki, noha sok szüretet látott már életében, elismerően csettint, amikor meglátja, hogy városlakónk milyen ügyesen mászik fel a létrára, majd ösztönösen jól választja ki a leszedendő almákat. Rögtön felajánlja neki, hogy amennyiben otthagyja a várost, nem csak az almaszedés titkait árulja el neki, hanem a körte, meggy, sőt szőlőszüretelés rejtelmeibe is bevezeti.

Namármost a gyümölcsszedés szezonális tevékenység, nem beszélve arról, hogy egy árvíz, szárazság vagy bogárinvázió bármikor tönkreteheti a termést és már nem lesz ott a város infrastruktúrája, hogy védelmet nyújtson ezek ellen. De hiába, a városlakónk már a visszaúton sejti, hogy valószínűleg vállalni fogja a kockázatot, mert az almák csábításának nem lehet ellenállni.

Ú.i. Sejti és valószínűleg.

Varsó humorérzéke

2011-07-11T12:04:00.000+02:00

Épp a frissen vásárolt szilvákat gyömöszöltem be a táskámba, miközben igyekeztem nem lassítani a lépteimet, ugyanis késésben voltam a vízóraszerelők reggeli tökéletkendése miatt, amikor valaki megérintette a vállamat. Magas, elég jóképű pasi, te jó ég, mi a francot hagyhattam a zöldségesnél, pénztárca?, telefon?, kulcs?, de nem, mert azt mondja, hogy szép vagyok, kávé vagy tea valamikor, meg elkérné a telefonszámomat. Ilyen már egy éve nem történt velem.

Szerintem Varsó olvassa a blogomat, ahonnan megtudta, hogy megfordult a fejemben egy költözés gondolata, és most bizonyít.

Fordul a kocka

2011-07-10T22:29:00.000+02:00

Úgy alakult, hogy csütörtökön ellógok munkából, hogy Krakkóba mehessek.
Állásinterjúra.

Opener 2011

2011-07-05T13:26:00.003+02:00

Az idei Opener inkább hasonlított egy túlélőtáborra, mint nyári fesztiválra: a gumicsizma túl kicsinek bizonyult és minden lépésnél éles fájdalom hasított a lábamba, úgyhogy pár óra után elsántikáltam a sátorig és lecseréltem a sportcipőmre, ami kb. 3 percig bírta beázás nélkül; az esőkabát ellenére átáztam, mert ugye idióta módon csak könyékig ér a drágalátos kabát, ráadásul térd alatt sem véd; nem beszélve a hidegről, az állandónak tűnő esőről és szélről. Szóval péntek este ott vacogtam az esőkabátom alatt és rohadtul irigyeltem mindenkit, aki fesztiválozás helyett az otthon melegét választotta.

Az ezt megelőző csütörtök azonban jó volt: folytatva az idei trendet, városnézés napfelkeltekor Gdańskban, kávézás a Radissonban (akárcsak Litvániában, itt is csak ez van nyitva reggel 6-kor), majd megnéztük, hogy hol kezdődött a második világháború. Este The Nationals, Coldplay, elkaptunk pár számot a Two Door Cinema Club-ból is, majd Paolo Nutini, akit nem ismertem eddig, de nagyon bejött. A csütörtöki kánikula után, péntek eleve felhősen indult, de azért reggel elvonatoztunk Łebába, ahol a híres homokdűnék vannak. Természetesen a pocsék idő ellenére belemerészkedtem a vízbe (térdig), majd mezítláb sétáltunk a tengerparton. Aztán eleredt az eső és nem is hagyta abba szombat reggelig. A délutánba még belefért doki utáni rohanás Gdyniában, ugyanis a kanadai csajnak súlyosbodott a fülgyulladása, ami ki is vonta őt a forgalomból szombat estig. A csapat ép fülű tagjával felfedeztük a silent discot, ami kárpotolt a színpadok gyenge felhozataláért.

Szombat reggel az épp Gdyniában tartozkodó, de másképp Varsóban élő barátaim meghívtak magukhoz reggelizni és zuhanyozni és végül a fél napot náluk töltöttük. Este pedig a meglepően jó Primus után megállapítottam, hogy Prince-nek igaza van, amikor azt mondta a tömegnek, hogy „jobban énekeltek, mint én”, úgyhogy a további halláskárosodás elkerülése érdekében inkább leléptem sörözni, majd silent disco hajnali négyig.

Vasárnap arra ébredtem, hogy besüt a nap a sátorba, majd amikor pár órával később a lemenő nap megcsillant a sörömön, akkor már tudtam, hogy minden viszontagság ellenére jövőre is itt akarok lenni, nem beszélve arról, hogy a The Wombats, The Strokes és Hurts határozottan olyan zenekarnak bizonyult, akik sokkal jobbak élőben, mint a lemezeiken.

Kedves Opener, do zobaczenia za rok!

Megint az időjárásról értekezek

2011-06-28T22:56:00.001+02:00

Ez az időjárás előrejelzés a hétvégére Gdyniában, ahol az Opener fesztivál lesz. Mondjuk ezt sejthettem volna, abban a percben, amikor úgy döntöttem, hogy sátorban fogok aludni. Ma az is eszembe jutott, hogy az egyetlen hálózsákomon el van romolva a cipzár.

Mindennek örömére vettem egy gumicsizmát.

Mérhető célokat kell kitűzni

2011-06-21T21:32:00.001+02:00

Nekiálltam kidobálni a szekrényemből a fölösleges cuccokat és kezembe került a motivációs nadrágom.

Rámjön és be is tudom gombolni. Ülni nem túl kényelmes benne, de leszarom. Gyorsan belelapoztam a Pilchbe is. Nem minden szót ugyan, de már határozottan értem.

Egy világ épült fel bennem.

Vilniusi kaland

2011-06-21T15:48:00.002+02:00

Vilniusba azért mentem, mert múlt hétvégén a kanadai csaj, akit nemrég ismertem meg, és aki az enyémhez hasonló buli és utazási éhséggel rendelkezik, ráadásul 3 évvel fiatalabb, mint én (igyekszem tenni a korlátoltságom ellen, a barátaim voltak olyan kedvesek rámutatni, hogy a „nálamnál fiatalabbakkal nem barátkozom” kijelentésem erősen sztereotíp és szűk látókörűségről tesz tanúbizonyságot); meglibegtetett az orrom előtt egy nagyon olcsó buszjegy-szállás ajánlatot.

Már a legutóbbi krakkói hétvége után eldöntöttem, hogy én ezentúl csak hajnalban fogok várost nézni, nemcsak azért mert ilyen korán nincs tömeg, hanem azért is, mert a felkelő nap a legjobbat hozza ki minden városból. Déli 12-kor már letudtuk az Óvárost, sőt a Három Kereszt Hegyére is felmásztunk. A korai reggeli városnézés most nem buli utáni zárásként szerepelt a programban, hanem a kegyetlen sors kényszerített rá, ugyanis fél hétkor érkeztünk a városba, de délig kellett várni a hostelre.

Szombaton kulturális fesztivál volt a városban, tehát minden utcasarkon koncert, zene, tömeg. Volt egy szedett-vedett programfüzetünk, de a legérdekesebb produkciókat a tömeget követve találtuk meg (friss végzősök divatbemutatója és alternatív rock koncert). Vasárnap elmentünk a Genocídium (KGB) Múzeumba, amit kötelezőve tennék minden Vilniusba látogatónak, főként a nyugatiaknak és a fiataloknak, akik a kommunizmus utáni évekről csak annyit tudnak, hogy sorba kellett állni a kenyérért. Utána még megnéztük a World Press Photot, hogy az emberiségbe vetett maradék hitem is elpárologjon. A hitem visszaszerzése érdekében elmentünk egy jó pierogis étterembe (én nem tudom ki lopta a pierogi ötletét kitől, de, hogy a lengyeleké a legfantáziátlanabb, az biztos), majd egy mikrosörfőzdébe, amiután elégedetten caplattunk a buszállomásra.

Az elégedettség érzete fél óra múlva kezdett párologni, amikor felhívtak a busztársaságtól, hogy a busz késik 2 és fél órát. Gyorsan kiszámoltam, hogy akkor csupán fél órát fogok késni reggel a munkából, ami még vállalható, tehát minden rendben. Amikor 3 óra múlva sem jelent meg a busz, kezdtem sejteni, hogy ebből bizony szabadnap kérés lesz. A váróterem éjfélkor bezárt, tehát a peronon szobrozott a varsói buszra váró 15 ember. Éjjel egykor a farmeromra húztam még egy nadrágot, felvettem még egy blúzot, magamra terítettem a törülközőmet és még úgy is kénytelen voltam félóránként táncra perdülni, hogy ne fagyjak meg. Valamikor fél négy fele valakik rendeltek két óriás pizzát, amire meghívták az egész társaságot, életem legjobb pizzája volt. Végül 6 és fél órás késéssel jelent meg a busz, aminek megvolt az az előnye, hogy nem tűnt fel az ülések kényelmetlensége és aludtam Varsóig.

Természetesen így is megérte az egész.

Kedves Naplóm!

2011-06-17T11:00:00.003+02:00

A mai bejegyzés elmarad, mert rohanok Krakkóba; mert a 2008-as nyári bandám találkozóján vagyok Krakkóban; mert hajnali 6-kor jöttem haza a buliból; mert megyek ki sörözni a munkatársaimmal; mert egy kanadai csajjal kávézok; mert elmesélem egy ukránnak, hogy hol ismerkedhet Varsóban; mert tornára megyek; mert céges buli van Varsó mellett; mert görög pasinak mutatom meg a Pałac Kultury i Naukit hajnali háromkor; mert Litvániába megyek a hétvégére.

Az idő vasfoga

2011-06-11T17:03:00.000+02:00

Az öregedés egyértelmű jele, hogy miután egész éjjel a parketten pörgetnek, reggel arra ébredek, hogy meghúzodott a derekam.

Még több szinusz

2011-06-07T14:49:00.001+02:00

Francokat szinusz-görbe kapcsolat közben, most van valójában az, amikor egyik pillanatban szétvet a lelkesedés, amiért rátalálok az álmaim állásáról szóló hirdetésre, hogy aztán két nap múlva CV írás közben ráfagyjon a vigyor a képemre, amikor a sokadik olvasásra rájövök, hogy két fontos követelményt, aminek nem felelek meg, eddig nem vettem észre, nem beszélve arról, hogy az áldott, jó cég freelanceres együttműködést kínál, ami nagyon durván lehet kétesélyes (lehet álláskeresés helyett inkább olvasni kellene megtanulnom, na de már mindegy, el lett küldve a jelentkezésem, majd legfennebb nem reklámozom nekik, hogy komoly gondjaim vannak írott szövegek megértésével). Aztán meg ott örömködök a munkahelyemen, amiért végre egy olyan projektet nyertünk meg, amely még érdekel is, hogy aztán fél óra múlva kivonuljak a budiba letörölni a könnyeimet, mert írt az angol.

Na de...azt már megtanultam, hogy semmi nem tart örökké, és ez szerencsére érvényes a szakítások utáni picsogásra is. Különben is, végre megkaptam az indiás képek egy részét, úgyhogy utólag is elnézést azoktól, akik arra várnak, és helyettük magánéleti drámákat kellett olvassanak már egy hónapja.

Vadásszák a fejemet

2011-06-02T16:56:00.000+02:00

Hétfőn felhívott egy fejvadász valami állásajánlattal, ami esetleg, talán, tán csak akkor érdekelne, ha jóval több pénzt vágnak hozzám, de nem is emiatt mondtam igent az interjúra, hanem mert egyik legnagyobb ilyen cégről van szó, tehát semmiképp sem árt, ha megismerkednek nagyszerű és egyedülálló tehetségemmel. És majd hamarosan felhívnak egy olyan állásajánlattal, ami még tetszik is. Errefel meg valahogy olyan jeleket adtam, amiből a csaj, azt szűrte le, hogy érdemes engem megmutatnia az ügyfelének, akinek neve természetesen hétpecsétes titok. Varsó kis város, úgyhogy nemcsak azt tudom 90%-os biztonsággal, hogy melyik cégről van szó, hanem, hogy milyen másik fejvadász cégekkel állnak kapcsolatban, illetve ki az egyik legesélyesebb ellenfelem. Ő most ment interjúra, szorítok, hogy felvegyék, hogy nekem ne kelljen magyarázkodnom amiatt, hogy miért nem érdekel a dolog.

A csaj, többek között, azt mondta, lerí rólam, hogy tudom mit akarok. Igen. Beletelt egy kis időbe, de tudom. És most már elhiszem, hogy jó is vagyok benne. Már csak találnom kell egy céget, akivel ezt szintén el tudom hitetni.

Nosztalgia

2011-05-30T14:44:00.002+02:00

Amikor délután kettőkor már megittuk az ingyenpezsgőt, megnéztük az Eger melletti szőlőket rozéval a kezünkben, majd fehérbort kortyolva hallgattam az egri borvidék történetét, úgy döntöttem, hogy alapjában véve azért rendben vannak a dolgok az életemben. Természetesen az idill nem tartott sokáig, a szombat éjjeli álmom emlékeztetett a magánéletem siralmas voltára, de szerencsére még elalvás előtt gondoskodtam a vasárnapi izgalmakról. Kitaláltam ugyanis, hogy a megbeszélt fuvarral visszamenni unalmas (tképpen halálfélelmem volt az autóban az odaúton), úgyhogy rábeszéltem a krakkói barátnőmet, hogy menjünk stoppal. Nem volt nehéz dolgom, mert neki az éjszaka közepén kellett volna kelnie az eredeti terv szerint, és nyolcig aludni mégiscsak jobb opció. Kényelmesen megreggeliztünk, a barátaink elvittek Miskolcig, próbáltak beszélni a fejünkkel, eredménytelenül, úgyhogy 10-kor piros filccel felírtam, hogy Kosice és ott vigyorogtunk az út szélén. 15 perc múlva készítettünk egy Kassa táblát is, újabb 15 perc múlva kiírtuk, hogy SK, majd újabb 15 perc múlva: Kraków. Kb. egy óra várakozás után állt meg az első autó. Rögtön Szikszóig vitt. Szikszó kb. 10 km-re van Miskolctól. Szóval megint ott lengettük a Kosice, Kassa, SK, Kraków papírkáinkat, mikor lefékezett mellettünk egy szlovák rendszámú autó. Kiderült azonban, hogy csak egy rövid pihenőre álltak meg, eleve négyen vannak, de abbéli bánatukban, hogy nem tudnak minket elvinni kaptunk két csomag kekszet és fél kiló epret. Eperevés közben kitaláltuk, hogy Szlovákiában lehet nem jó ötlet magyarnak lenni, ezért rögtön kreáltunk magunknak egy lengyel egyetemista alteregót, úgyhogy amikor a bolgár rendszámú autó állt meg, akkor magabiztosan adtuk elő a student, polski dumát. A bolgár rendszámú autó Rzeszówig vitt, ami már ugye Polska, és ahonnan van közvetlen vonat Varsóba, Krakkón át.

És olyan volt, mint 5-6 éve, amikor rendszeresen keresztbe-kasul stoppoltam Erdélyt, hogy egyszerre van meg a kaland izgalma és a végtelennek tűnő idő képzete, amikor megengedheted magadnak, hogy egy egész napot szánj az utazásra.

Így mulat a magyar

2011-05-27T13:14:00.000+02:00

És akkor most megkísérlem a lehetetlent, eltömegközlekedek az Obama miatt lezárt városban az állomásig, hogy felüljek a Krakkóba tartó vonatra, ahonnan el leszek szállítva Hungaryba, hogy stílusosan fojtsam borba a bánatom valami egri borkóstolón.

I threw us into the flames

2011-05-25T10:17:00.000+02:00

Afterlife

2011-05-23T12:59:00.002+02:00

Múlt héten itt volt egy nagyon jó barátnőm a pasijával és minden este sörrel a kezemben ért valamelyik varsói nyári kertben vagy kocsmában. Persze lehet most azzal jönni, hogy az esti sörözések és az igyekezetem, hogy minden hétvégére legyen valami programom, az valójában csak pótcselekvés, de én azon a véleményen vagyok, hogy amíg emlékszem, hogy hogyan jutottam haza a kocsmából, amíg nem lesz sörhasam, amíg nem vetem magam az első pasi karjaiba, aki megdugna, sírig tartó szerelmet remélve, addig ez mind rendben van. Szakítás utáni stratégiaként csináltam már hajnalig bulizunk és pasizunk terápiát, illetve visszavonulunk a világtól és sajnáljuk magunkat terápiát és valahogy egyik sem jött be igazán, úgyhogy most kipróbálom, hogy van-e valami a kettő között.

A védőháló

2011-05-18T13:51:00.001+02:00

De vannak fitnessedzések és szerdai úszások, esti sörözések és heti egyszeri magyartanítás, krakkói hétvégék és varsói bulik, és vannak még zavaros, de lassan körvonalazodó karriertervek, macska, aki mindig örül, amikor belépek az ajtón, és tavasz is van, végre.

És vannak barátok, akik elvisznek bulizni szombat este, akik várnak a reptéren, amikor bőgve megérkezek, akik meglátogatnak Warszawaban, akik írnak jó reggelt smst, akik elolvassák, amit nyafogok gtalkba, akik küldenek nekem álláshirdetéseket, akik megölelnek, amikor mondom, hogy most kicsit szar, akik lovagolni hívnak, akik visznek borkóstolóra május végén, akik jönnek velem Openerre, akik velem (is) akarnak nyaralni menni augusztusban, akik elintézik, hogy egy szobában legyünk a céges kiránduláson, és vannak olyanok is, akik épp hasonló helyzetben vannak és megértik.

És ez most mind van. És úgy néz ki, hogy lesz is.

Elbocsátó, nem szép üzenet

2011-05-18T10:23:00.003+02:00

Jó volt együtt menni vásárolni ebéd előtt, és jó volt, hogy segített hazacipelni a homokot a macskának, és az is jó volt, hogy vitatkozhattunk azon, hogy a közös főzésnél mennyi chili kerüljön az ételbe. Jó volt együtt menni Londonba, Manchesterbe, Leicesterbe, Poznanba és Krakkóba és jó volt együtt tervezni Indiát és Openert, és majd valahol közös fedelet a fejünk fölött. Jó volt, hogy nem kellett játszmázni és megmutathattam, hogy nem vagyok tökéletes, és jó volt, hogy megölelt ilyenkor. Ilyenkor is. Jó volt, hogy tudta kezelni a félelmeimet és akkor már én sem láttam olyan démoniaknak őket. Meg az is jó volt, amikor megkérdezhettem tőle angol szavak jelentését, mert olyan szexi, amikor magyaráz. És jó volt lengyelül tanítani őt, mert olyan aranyos, amikor megpróbálja kimondani a pszczołach-t. És nagyon jó volt a szex is persze, még akkor is, ha néha heteket kellett várni rá. De legalább tudtam, hogy a várakozások után mindig találkozás jön.

És most mindez nincs és nem is lesz. És a legszarabb, hogy mindez nekem fáj jobban. A kurva életbe!

Nem India, nem magánélet

2011-05-10T16:39:00.000+02:00

Általában elítélem a fekete piacot, az adócsalást és szeretem ha az állam megvédi a lakosok érdekeit, de most magyarázza el nekem valaki, hogy miért jó az, ha Románia* betiltja „a házakelőtt, a kapuban, vagy az út szélén történő kereskedelmet”. Ja, hogy „így kiszűrődnének a kétes minőségű termények, és az áru eredete is könnyebben követhető lenne”, hát hadd döntsem már el én, hogy akarom-e kockáztatni az életem azzal, hogy a kapuban áruló nénitől veszek almát, ahelyett, hogy a piacról venném meg a spanyol vagy olasz ízetlen szart kétszer annyiért. Illegális kereskedelem? Értem én, hogy Románia szegény ország, minden befolyó adócskára szükség van, de most komolyan abból a 10 kiló alma után befolyó adóból akarják rendbetenni az ország gazdaságát?? Jó persze, én sem szeretem, ha a piros lámpánál a képembe dugják a kétes eredetű kristálypoharat, és ezt tényleg lehetne szabályozni, mert veszélyezteti a forgalmat, de azért válasszuk már el a kettőt.

* dög vagyok utánanézni, de valszín valami uniós baromság lehet. A véleményem akkor sem változik.

A majdnem pontos gyújtószerkezetről

2011-05-09T11:27:00.002+02:00

Késleltetett gyújtószerkezet működik bennem, ráadásul programozható. Ezért lehetséges, hogy egy átutazott éjszaka után bejövök a munkahelyemre és nagyjából eredményesen dolgozok 8 órán keresztül (nem ma, hanem a múltban párszor). Mert tudom, hogy 17 óráig ki kell tartanom. 17:05-kor azonban már azon is komolyan el kell gondolkodnom, hogy a keresztnév elől, családnév hátul a magyarban vagy pedig az (majdnem) összes többi nyelvben bevett szokás. Ugyanígy lehetséges, hogy a szakítás után eltöltök 10 napot az újdonsült ex-pasimmal, bőgés nélkül, ráadásul még jó is az egész.

Amikor azonban a delhii reptéren harmadszor ölelt át búcsúzóul, működésbe indult a rohadt gyújtószerkezet és folytak a könnyeim a blúzára. Aztán mosolyogtam és integettem, amíg ő eltűnt a tömegben. Nem mondhatom, hogy végigbőgtem az utat, mert azért tartottam kb. 15 perces szüneteket. Sőt, volt 25 perc, ami alatt szélesen vigyorogva bámultam ki az ablakon, amiért elértem, hogy a stewardessek az út utolsó fél órájára átrakjanak business classra (aggodó képpel, de könnyek nélkül kifejtettem, hogy tranzit utas vagyok és esélyem sincs elérni a következő gépemet a leghátsó sorban ülve mikor több, mint 200 ember van előttem). Ha jó vagy matekból, akkor láthatod, hogy 25 perc az nem fél óra, nos hát az utolsó 5 percben már megint bőgtem, mert landoltunk, bekapcsoltam a telefonomat és volt egy sms az Angoltól.

Zoli várt a varsói reptéren, ami azért is jó volt, mert rendszeresen figyelmeztetett, hogy vegyem fel a napszemüvegemet, amely kitűnően eltakarja a könnyeimet. Aztán elrángatott vásárolni és kaptam egy ruhát, ami miatt megint abba kellett hagyjam a bőgést, mert a tükörbe nézve muszáj volt belátnom, hogy a sírástól bedagadt szemeimet leszámítva, évek óta nem néztem ki ilyen jól (az elmúlt hónapokban fogytam pár kilót, Indiában pedig lebarnultam). Ha azonban ezúttal is a szakítások utáni szokásos stratégiámat merném alkalmazni, miszerint bánatomban jól meghízok, akkor tényleg megérdemlem, hogy a pokolra jussak és az ördögök süssék meg zsírtől csöpögő testemet a nyárson.

u.i. Stay tuned: a folytatásban India beszámolók és képek

5

2011-05-02T07:43:00.000+02:00

5 perc mulva esedekes a beszallas a Goaba indulo gepre. 5 nap a tengerparton, tavol a civilizaciotol, Goa legelszigeteltebb reszen. Tekintve, hogy mi az a par ~~vagyunk~~ voltunk, akik a szakitas utan par oraval ismet a lepedot gyurtek, meg akar jo is lehet. Eddig legalabbis az volt.

Persze mar semmi nem valtoztat a tenyen, hogy amikor vasarnap ejjel felszallnak a gepeink a delhii repterrol, akkor ellenkezo iranyba repulunk. De ez majd a varsoi problemam lesz, most 35 fok van es lehet kapni gorogdinnyet.

Jaipur

2011-04-27T17:29:00.000+02:00

Jaipur az a varos, amely ugy fog bevonulni a tortenelmembe, mint a hely, ahol szakitottunk az Angollal. Persze azert nem fujjuk le a hatralevo masfel hetet, majd legfennebb fura lesz neha, de India tul erdekes ahhoz, hogy az ember hazautazzon, illetve tul vad, ahhoz, hogy egyedul menjek tovabb.

Krikett

2011-04-21T16:28:00.000+02:00

Rendkívüli erőfeszítéseket kellett tennem ma annak érdekében, hogy más szó is kijöjjön a számon, mint az Angol és India, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem jártam túl sok sikerrel. A kollegák sem voltak túl segítőkészek, mert mindenki, aki tudja, hogy hová megyek kedvesen érdeklődött, hogy várom-e már, amire nekem kiült a bárgyú vigyor a képemre és bólogattam, hogy igen. Bevásárlás, csomagolás, takarítás, sörözés. Ennyi van még tervbe mára, holnap reggel pedig itt hagyom a várost a műpálmájával és elmegyek megnézni pár igazit.

Persze hiába igyekszik szegény India a valódi pálmáival, mert legjobban akkor is azt várom, hogy szemtől-szembe röhöghessek az Angol képébe, amiért Anglia elvesztette az idei krikettbajnokságot.

Újabb munkahelyi sikerélmények

2011-04-18T13:35:00.000+02:00

Azt hiszem sokat elárul a munkához való hozzáállásomról így szabadság előtt a tény, hogy azt tartom a legnagyobb sikerélményemnek, hogy megtanultam kávét főzni a céges masinán. Szigorúan csak nagy mennyiségű feketekávét. A tejes-habos egyéni adag elkészítése még bonyolult, de legalább akad kihívás a szabadság utáni időszakra is.

Macskapesztra

2011-04-14T22:16:00.001+02:00

Hamarosan elhúzok két hétre nyaralni, a macskát azonban nem viszem magammal. Ezúttal Pinéknél sem lehet a dög, mert ők is elutaznak. Mivel fontos nekem a dög boldogsága és hiszek abban, hogy egy macskának is van az evés/alvás/szarás bűvös háromszögén túlmutató igénye, megszerveztem, hogy egy barátom nálam lakjon, amíg én Indiában leszek. Elvileg mindenki jól jár: a barát 5 percnyire fog lakni a munkahelyétől, de ami a legfontosabb, a macska is boldog lesz, amiért lesz kit terrorizálnia.

Most már csak abban bízok, hogy a barátot a visszatérésemkor is barátomnak nevezhetem.

Regionális terjeszkedés

2011-04-07T14:01:00.000+02:00

Rajta vagyok ugye a Couchsurfingen, ma pedig kaptam egy érdekes emailt. A budapesti fiatalember angolul ír és arról mesél, hogy van egy zenekara*, akikkel lengyelországi koncertkörútra készülnek. Ez alkalomból, és mert a frontember anyukája lengyel, elkészítették 3 dal lengyel változatát, amelyeket csatolt a levélhez. Kíváncsian belehallgatok és már az elején feltűnik, hogy nagyon ismerős a dallam, pár perc után meg leesik, hogy a fent nevezett zenekar a Vad Fruttik. A lengyel kiejtés nem tökéletes ugyan, de attól még jó. Remélem Varsóba is jönnek majd.

*rövid, internetes nyomozás után kiderítettem, hogy ő nem a zenekar tagja, hanem annak a cégnek dolgozik, akik a Vad Fruttikot menedzselik.

A nagy nap

2011-04-03T23:56:00.001+02:00

És íme eljövé a nap, amikor mindent értek egy lengyel* színdarabból**.

*valójában katalán, de lengyelül néztem meg.

**könnyed, kis komédia a multik világáról, de kit érdekel, hogy nem egy Macbeth.

Szerelem vs. munka

2011-04-01T18:50:00.000+02:00

A szakmai siker hasonló hatással van rám, mint a szerelem.

Ugyanúgy a torkomban dobog a szívem, a pillangók teszik a dolgukat és a melóhely-otthon 40 perces távot széles vigyorral a képemen teszem meg, úgy, hogy közben fel sem tűnik, hogy nincs benyomva az iPod, mert egyfolytában az elmúlt órák történései visszhangoznak a fülemben.

Az eszkimókról

2011-03-30T21:33:00.005+02:00

Úgy döntöttem, hogy holnaptól utálni fogom az eszkimókat. Milyen egy idióta nép, hogy az örök tél birodalmában akar élni. Én bizony nem dolgoznék együtt egyetlen eszkimóval sem, sőt nem is barátkoznék velük és az is biztos, hogy rögtön kiköltöznék az utcámból, ha a mellettem levő házba fészkelné be magát valamelyikük. És leszarom, hogy egy fia eszkimót sem ismerek, az sem érdekel, hogy jelenleg Varsóban valószínűleg egyetlen eszkimó sincs, attól még utálhatom őket. Ti nem tudjátok, hogy ezek az eszkimók visszasírják a jégkorszakot, amikor Lengyelország is az ők országuk volt. Nemhogy visszasírják, de azon törik a fejüket, hogy miképp foglalják el újra, hogy aztán egész évben tél legyen. Lehet, hogy nektek nem tűnt fel, de én bizony észrevettem, hogy a politikusaik már elérték, hogy fél évet tartson ez a rohadt évszak az én hőn szeretett országomban. Megvetem az egész bandát teljes szívemből.

Természetesen az égadta világon semmi bajom az eszkimókkal.
Az ingerültségem oka egy közvélemény kutatás eredménye, a romániai magyarok románok általi megítélésével kapcsolatban. Különösképpen az olyan régiókban, ahol olyan ritka a magyar, mint a~~z eszkimó~~ fehér holló.

A szkepticizmusomról

2011-03-29T21:56:00.004+02:00

Nem amikor terveztük, nem amikor megvettem a jegyet és nem amikor néztem az útlevelembe ragasztott vízumot, hanem akkor, amikor a karomba döftek egy tűt, mertem elhinni, hogy tényleg Indiába megyek ~~a hónap~~ április végén.

Ipod appok

2011-03-22T15:56:00.001+01:00

Nézegettem a különféle iPodra letölthető appokat, és noha ilyesmire nem szoktam pénzt kiadni volt egy, amiről úgy döntöttem, hogy megér nekem 79 eurócentet. Ez a bizonyos app azt ígéri, hogy a matracra helyezve regisztrálja az éjszakai mozgásodat és az alvás REM fázisában fog ébreszteni, amitől kevésbé leszel fáradt. Namármost a reggeli kelés az én herkulesi feladatom, úgyhogy örömmel veszek minden ajánlatot, amely jobbnak ígérkezik, mint az ébresztő órám snooze gombjának nyomogatása fél órán keresztül. Szóval kifizettem a 79 centet és már javában töltődött lefele a megváltás ígérő app, amikor észbekaptam, hogy nálam miért nem fog működni a dolog. Ugyebár az app a matrac mozgásaira alapozva vezeti le, hogy az alvás mely fázisában lehetsz épp, csakhogy az én matracomon nem csak én vagyok az egyedüli mozgástényező. Van ugyanis a dög, akinek kedvenc szórakozása, hogy hajnaltájt az ablakpárkányról az ágyra ugráljon. Sőt, ha jobban belegondolok, már csak azért is fölösleges volt ilyesmire költeni a pénzt, mert ilyen appom nekem van már, ráadásul biováltozatban, éspedig a fentnevezett dög, elvégre ha felébredek arra, hogy a képembe dorombol, akkor bizonyára már nem a mélyalvás fázisában járok.

UPDATE: Végülis nem nagy tragédia. Nagyon úgy tűnik, hogy az app megalkotója egy Svédországban élő lengyel. Kúl!

Kudarc

2011-03-17T22:24:00.001+01:00

A héten elkezdtem fitneszre járni (ismét), meg ugye van a szerda reggeli úszás, úgyhogy épp meg akartam veregetni a vállamat a teljesítményemért, amikor egy óvatlan pillanatban hagytam magam rábeszélni a második zöld sörre*, amely mellől pedig, illetlenség felugrani azzal, hogy nekem most seggformáló órára kell mennem.

Én pedig nem szeretek illetlenül viselkedni.

*Szent Patrik nap van. Igen, jól tudod, ez egy ír ünnep. Igen, azt is jól tudod, hogy Lengyelországnak semmi köze hozzá. De ha egyszer is jártál Lengyelországban, akkor azt is tudod, hogy a lengyelek ki nem hagynának egy újabb alkalmat az ivásra.

Még több romantika

2011-03-15T21:47:00.001+01:00

Csomagot kaptam az Angoltól. Igazit, postán átvevőset.

Malária elleni gyógyszer volt benne. Mert ő aztán tudja, mitől döglik a légy. Akarom mondani, szúnyog.

Tavaszi rozsda

2011-03-14T22:10:00.001+01:00

Mivel a meteorológusok +16 fokot prognosztikáltak mára, úgy döntöttem, hogy tavaszi kabátban megyek munkába, a csizmát pedig tűsarkú cipellőre cserélem. Csak arról feledkeztem el, hogy a fent említett tűsarkú több, mint négy hónapja nem volt a lábamon. Maradjunk annyiban, hogy a reggeli munkába suhanást felváltotta a megfontolt séta, ráadásul hazafele már kur*ára fájtak a lábaim. De nem érdekel. Holnaptól megint 10 fok alá megy az a rohadt higanyszál, úgyhogy legalább méltóképpen köszöntöttem a tavaszt.

Egyúttal megragadnám az alkalmat és figyelmeztetném a Világegyetem Tavaszért Felelős Bizottságát, hogy amennyiben a közelgő születésnapomon nem hétágra süt a nap, akkor nem leszek hajlandó az adott napot születésnapomnak tekinteni és egy évig mindenkinek azt fogom hazudni, hogy még mindig 25 éves vagyok.

Én szóltam előre.

Dicsekszem

2011-03-09T22:52:00.000+01:00

A mai nap az egyik komplexusom végleges felszámolásaként vonul be a történelembe.

Most először fordult elő, hogy az Angol meg kellett nézzen a szótárban egy angol szót, amelyet a neki írt mailben használtam.

Na jó, csaltam kicsit, mert előbb nekem is le kellett ellenőríznem, hogy hogyan írják.

A romantikus énem

2011-03-08T09:42:00.001+01:00

Az Angol nálam felejtette a sapkáját. Oroszos, belül (mű)szőrmével bélelt sapka. Szerencsére Polskában még mindig szibériai tél van reggelente, úgyhogy nem feltűnő, amint az usánkájában vonulok munkába.

Speculoos

2011-03-07T16:08:00.003+01:00

Akármennyire is szar az, hogy nem fogunk találkozni 7 hétig, izgalmas volt azzal búcsúzni, hogy „Viszlát Delhiben!”.

Az Univerzum pedig nagyon kedves velem és nem hagyja, hogy lógassam az orrom. Tegnap Zolinál ebédeltem Krakkóban, este pedig Varsóba visszaérve a jelenleg Brüsszelben élő ex-lakótársam látogatott meg Speculoossal fölszerelkezve, ami az egyik legjobb dolog a világon.

Vízum

2011-03-03T19:53:00.001+01:00

Meg is találtam a következő stresszforrást a mindennapjaim bearanyozására. Most izgulhatok azon, hogy sikerül-e vízumot szerezni az elkövetkező másfél hónap során. Mielőtt legyintenél, megemlíteném, hogy nem abban az országban élek, amelynek állampolgára vagyok. Csak azért idegesít mindez, mert épp egy fél vagyont fizettem ki egy repülőjegyre, amelynek felhasználásához alapfeltétel a vízum megléte.

India, két hét. Az Angollal. Kicsivel több, mint másfél hónap múlva.

Hős vagyok

2011-03-02T12:08:00.000+01:00

Már egy hete előre sajnáltam magam amiért ma reggel korán kell kelni, ugyanis Zarekkel kitaláltuk, hogy a szerda lesz az úszos napunk. A koránkelés az én szememben az ördögtől eredő valami, hála az égnek az emberiség felfedezte az elektromos áramot és a gyertyát, amelyek segítségével az ébren töltött órákat át lehet csoportosítani a sokkal izgalmasabb estére és éjszakára. Amikor azonban kiléptem a szikrázó napsütésbe, pár percig a hideget sem éreztem, csak kábán vigyorogtam a nyárfeelingnek. Fél órával később pedig büszkén ~~bénáztam nagymama-úszásban~~ szeltem a habokat.

Okos honlapok

2011-02-23T22:47:00.000+01:00

A varsói Chopin repülőtér honlapján, az érkező gépeknél, a ma esti London-Varsó járatra az írja, hogy "expected".

A varsói Chopin repülőtér honlapja tud valamit.

Svájci kaland

2011-02-21T19:41:00.003+01:00

Naszóval, Svájc.

Szerda délután leléptem munkából, hogy a Zürichben élő unokatesóm, aki tulajdonképpen nem is az én unokatesóm, meghívására megnézzem milyen a tél Svájcban. Ő konkrétan egy winterwanderunget ígért, amit én úgy vizionáltam, hogy a szikrázó napsütésben, a hófödte hegyekkel a háttérben gyalogolunk 200 métert egyik menedékháztól a másikig, hogy legyen összehasonlítási alapunk a helyi fondü- és csokikínálatot illetően.

Az első napot Zürichben töltöttük kulináris élvezeteknek hódolva, úgyhogy még örvendtem is, amikor az útvonal ismertetése során kiderült, hogy vonattal utazunk egy dél-kelet svájci faluba, hogy onnan elgyalogoljunk egy másik dél-kelet svájci faluba. Természetesen csak a helyszínen szembesültem a több, mint 200 méteres szintkülönbséggel (végülis a 200m stimmelt, csak épp a vízszintesen vagy függőlegesen irányokat felejtettem el pontosítani a víziómban), de mivel nem volt nagy csomagunk, egész jól haladtunk, csak 10 percenként kellett megállni pihenni. Miattam persze, de huncutul mindig fényképszünetnek álcáztam a dolgot.

A másnapi tervre, miszerint felmászunk 2330 méterre az aktuális 1400-ról már nem is jöttem zavarba. 1700 méter körül már a havat is állandó útitársunknak tudhattuk és én eleinte 10, majd 5, aztán meg 2 percenként találtam fényképeznivalót. Már lefele tartottunk, amikor lefékezett melettünk egy motoros szánkó és a rajta ülő (már nem annyira) fiatalember* németül kezdett szövegelni. Nem beszélek németül, de azt mégis megértettem, hogy az általunk hegyről lejutásra kinézett sílift 20 perc múlva zár, ami csak azért kellemetlen, mert mi még egy órányira járunk tőle. Úgyhogy szólt a haverjának, majd pár perc múlva motoros szánon suhantunk a svájci Alpokban.

Azt hiszem jobban élveztem, mint a mászást. Még akkor is, ha a lovagiasságért fizetni kell Svájcban.

*csak a tisztánlátás végett, nem alkalmi gigolokkal találkoztunk, hanem a hegyi mentőkkel.

-még a faluban-

-látszik a falu tornya, ahonnan indultunk-

-megkaptam a szikrázó napsütést...-

-és a hófödte csúcsokat-

-és itt lettünk megmentve-

A tudatalattim

2011-02-21T19:08:00.005+01:00

Amikor dühös vagyok az Angolra, egymás után két éjszaka csalom meg.

És mindkétszer örülök reggel, amikor rájövök, hogy csak álmodtam.

Az a bizonyos kása, amit nem eszünk forrón

2011-02-14T23:16:00.002+01:00

Ha ezelőtt pár évvel merül fel a költözés kérdése egy országba, ahol az a pasi él, akibe épp aktuálisan szerelmes vagyok, csak annyit kérdeztem volna, hogy mennyi időm van csomagolni. Nem azért, mert én ilyen fanatikusan lennék szerelmes (na jó, biztos ezért is, hisz minden szerelem feltételez egy kis fanatizmust, ez különbözteti meg a barátságtól), hanem mert pár éve másképp viszonyultam az országhoz, ahol éltem. Az, hogy beszélem az ország nyelvét, kiismerem magam a bürokrácia útvesztőiben, tudom, kire szavaznék és hogy hol lehet kapni finom péksüteményt meg friss zöldséget, és azt is tudom melyik vonattal érdemes utazni és melyiken lesz tömegnyomor, meg néha véletlenül találkozok az utcán ismerősökkel, és értem a vicceket, a politikaiakat is, és vannak barátaim, akik akkor sem csapják le a a kagylót, amikor ugyanaz a pasi miatt rinyálok már ezerkilencszázmilliomodszorra, szóval ezek mind magától érthetődő dolgok voltak.
Akkor. Azonban mostanra megtanultam értékelni őket. És ezek miatt érzem most otthonomnak Lengyelországot.
Pedig rohadtul idegesít, hogy ultra konzervatívak és ultra katolikusok, ráadásul nem tudnak mosolyogni, a varsóiak meg külön idegesítenek, amiért nem tudnak tömegközlekedni és lökdösődnek, és azt sem szeretem, hogy nyámnyilák a pasik és nem lehet flörtölni (most nem pasizásról van szó, hanem szimpla flörtről), maflák a pincérek és az eladók, a bürokráciát meg inkább nem is említeném*. És mindezek ellenére szeretem. Talán azzal a megbocsátó szeretettel, ahogy egy hazát szeret az ember. Talán. Nem tudom. A hazafias érzelmekkel mindig is hadilábon álltam.

Szerencsére az Angol főnöke beleegyezett abba, hogy amikor nem a világ másik felén ~~lógatja a lábát~~ dolgozik, hanem home office üzemmódban van, akkor az a home office Lengyelországban lehessen. Így a költözés sem olyan sürgős.

Azért a macskát beoltattam.

*Természetesen rendkívül sarkított, sztereotíp mondat ez. Ha azzal jössz, hogy találkoztál liberális, ateista, mosolygó lengyellel, akkor megnyugtatlak, hogy én is.

Gyarlóságaim

2011-02-13T18:35:00.001+01:00

Tényleg nem kellene szórjam a pénzt fölösleges dolgokra így Zürich előtt, de ennek nem tudtam ellenállni.

Lengyel civil kurázsi

2011-02-01T22:31:00.003+01:00

Szeretem ebben az országban, hogy az emberek még nem váltak közömbössé és merik hallatni a hangjukat. Pár hete például a varsói diákok (nyilván a magyar szakosok) tüntetést és aláírásgyűjtést szerveztek Varsó központjában a magyar kormány által elfogadott médiatörvény ellen*, ugyanabban az időpontban, amikor Budapesten a Kossuth téren gyülekeztek a tiltakozók. Joggal kérdezheted, hogy mi köze egy lengyel diáknak a magyar médiatörvényhez? És egyáltalán mi értelme lengyelek aláírását gyűjteni ilyen ügyben? Mindkét kérdésedre a válaszom, hogy nem sok. És mégis. Pont ez tetszik. Hogy létezik még civil kezdeményezés, illetve nyitottság az ország határain kívül levő eseményekre, olyan esetekben is, amikor azon események nem gyakorolnak közvetlen hatást Lengyelországra (természetesen a híres magyar-lengyel barátság is magyarázza a különleges érdeklődést Magyarország dolgai iránt). Persze ennek van hátulütője is, például az a cirkusz, amit az ultrakatolikusok az elnöki palota előtt levő kereszt elszállítása kapcsán műveltek, de ha a szólásszabadság és civil kezdeményezések mellett kardoskodok, akkor nincs jogom elítélni őket, még akkor sem, ha ez pont a szólásszabadság és kezdeményezés nem feltétlenül nekem tetsző megnyilvánulása volt.

Szóval én is kimentem aláírni, aztán le is csapott rám az egyik szervezőlány, hogy olvassam fel magyarul is a tiltakozás szövegét, elvégre arra majd jobban felfigyelnek a közelben járók. Épp a szöveg felénél tartottam (igazi tüntetéshez illően hangosbeszélő is volt), amikor a szemem sarkából megláttam két rendőrt. Befejeztem az olvasást, majd a hangosbeszélőt kikapcsolva odasúgtam a lánynak, hogy lehet jobb lenne visszafogottabban védeni a magyar sajtószabadságot. A lány felvilágosított, hogy mivel ez egy bejelentett tüntetés, a rendőrök tulajdonképpen ránk vigyáznak. Ennek egyrészt megörvendtem, amiért rám költi az állam az adómat, másrészt viszont titkon csalódtam kissé, amiért semmi illegalitás nincs a dologban.

*Tavaly, december végén a Gazeta Wyborcza, Közép-Kelet Európa legnagyobb példányszámban megjelenő újságjának címlapján magyarul jelent meg a következő mondat: „Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszerelnök el akar hallgattatni”.

Hétvége

2011-02-01T00:52:00.000+01:00

Azért szar visszamenni Krakkóba egy hétvégére, mert rájövök, hogy kibaszottul hiányzik.

Nightbus

2011-01-25T21:39:00.000+01:00

Valahol az Angel és Victoria megállók közt, az éjszakai buszon ülve, bevallottuk egymásnak, hogy a jelenlegi anyagi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak egy Lengyelország-Anglia (vagy a franc tudja milyen isten háta mögötti ország, ahova a munkája küldi az idén) távkapcsolat fenntartását még egy évig. Innen már csak egy ugrás volt a következtetés, hogy akkor megpróbálok munkát találni az Angliájában fél éven belül*. Ami a még mindig román útlevelemmel nem lesz egy leányálom. Főleg, hogy válogatós vagyok munka téren és még nem vagyok annyira szerelmes, hogy a londoni McDonaldsban való mosogatást vonzó álláslehetőségnek találjam.

*a fél év nem véletlenül lett meghatározva. Nevezz hülyének vagy kötözni való bolondnak, de a macska nélkül nem megyek. Márpedig bármilyen állat bevitele a szigetországba féléves procedúra.

London is calling

2011-01-19T00:18:00.001+01:00

A cég úgy döntött, hogy ránkfér egy kis okosítás, amiért egyenesen a főhadiszállásra kell menni. A főhadiszállás, micsoda véletlen, Londonban van.

Az Angol, ezen a héten, micsoda véletlen, szintén Londonban van.

Kevesebb, mint 20 óra múlva a karjaiban leszek.

Amennyiben még mindig tetszem neki, ugyanis még nem látta az új* imidzsemet.

*ezek szerint mégsem tudok lengyelül, ugyanis én azt gondoltam, hogy az "Ugyanilyenre fesse" elég egyértelmű utasítás, a fodrász azonban valami olyasmit érthetett, hogy "Hajrá! Meguntam ezt a hajszínt, vegyük merészebbre a figurát és keverj nekem egy vad sötétvöröset".

Mazochizmus

2011-01-19T00:03:00.000+01:00

Amikor velem van, nem számít, hogy legalább egy évig távkapcsolatosdit kell játszani. Mi az az egy év, tekintve, hogy tulajdonképpen már fél éve vagyunk együtt és 11 hónapja ismerjük egymást. Amikor velem van, a kulturális különbségek inkább érdekesek, mint zavaróak és csak olyan apróságokban mutatkoznak meg, hogy másképp mutatjuk a hármat az ujjainkkal, illetve ő mindent mérföldben mér. Amikor velem van, a problémák megoldhatóak, a távolságok áthidalhatóak. Amikor velem van, elhiszem, hogy működhetek kapcsolat üzemmódban is.

Amikor nincs velem, sportot űzök abból, hogy gyűjtöm az érveket, hogy miért nem fog ez működni. És minden egyes érvnél érzem, hogy a torkomat fojtogatja a sírás, gyűlnek a könnyek a szememben, úgyhogy gyorsan nyelek egyet és igyekszem másra gondolni, mert épp a metrón vagyok, vagy az irodában, vagy más olyan helyen, ahol nem ildomos bőgni.

Extrém

2011-01-11T23:47:00.001+01:00

A végletek embere vagyok. Tavaly télen két hónap erejéig ki kellett költöznöm a szobámból a közös nappaliba, ugyanis sehogyan sem sikerült 15 fok fölött tartani a hőmérsékletet. Az idei szobámban résnyire nyitott ablakkal alszom, mert másképp szaunáznék alvás helyett.

A névmásokról

2011-01-10T22:05:00.001+01:00

A best case scenario az volt, hogy megunjuk egymást a 10 nap alatt. Titkon abban is reménykedtem, hogy rámtör a kapcsolati klausztrofóbia, de legalább enyhén irritálni fog a jelenléte. Sőt, még a fordított változattal is kiegyeztem volna, hiszen megtakarítanék vele sok repülőjegyre meg vízumra költött pénzt (idén a munkája kizárólag olyan országokba küldi, ahova nekem vízum kell). Nem beszélve a megspórolt könnyekről, amelyeket a csalódás, megcsalás és megcsalatás, illetve egyéb konfliktusok miatt ejtenék.

Errefel pedig kezdem megérteni a 'mi' névmás jelentését.

A Wizzair az én barátom

2010-12-31T00:24:00.000+01:00

Késik az Angolt hozó Wizzair 2 órát. Ez nem panasz, ugyanis örülök, hogy egyáltalán repül ebben a szibériai télben. És annak még jobban örülök, hogy 10 napig nem is viszi el a ma éjjel hozott utasát.

Kabát

2010-12-21T11:42:00.000+01:00

A hétvége többi részéről, pedig...emlékszel a kabátfilozófiámra? Nos, ez határozottan Aha feeling.

Merem remélni, hogy mivel kiváló minőségű anyagról van szó, a kétéves elévüléses szabály érvényét veszti.

Kaland az élet

2010-12-21T11:34:00.001+01:00

A kézitáskámat mindig magamhoz szorítom a metrón, a pénztárcámat a csomagom mélyére rejtem, a bőröndömet, pedig igyekszem úgy helyezni, hogy állandóan szemmel tarthassam. Nevezd paranoiának vagy kelet-európai örökségnek. Ezért ért meglepetésként, amikor a manchesteri tartózkodásom huszadik percében arra eszméltem, hogy nincs meg a pénztárcám. Szervezetlenségemnek köszönhetően nem volt időm pénzt váltani/felvenni, úgyhogy a tárca tartalma pár zloty, 7 font, 11 lej és 1 dollár volt csupán. Illetve két bankkártya, jogsi és egyéb kártyák. A bankkártyákat gyorsan letiltottam és már csak az elvesztett jogosítványom miatt keseregtem, amikor megszólalt a telefon és egy kedves férfihang közölte, hogy megtalálta a tárcámat. Kiderült ugyanis, hogy az egyéb kártyák közt volt egy ősrégi névjegykártyám, amelyen szerepelt a privát mobilszámom, én meg vagyok annyira szerencsés, hogy becsületes emberek közelében hagyom el a cuccaimat.

Várakozások

2010-12-15T23:33:00.001+01:00

A hétvége nekem holnap este kezdődik, amikor felülök a Krakkóba tartó vonatra. Egy hónap után végre találkozom Zolival. Határozottan várom.
Aztán péntek reggel elrepülök Liverpoolba, hogy 46 nap után találkozzak az Angollal. Félelmekkel telve várom.

Az első lépések

2010-12-14T22:19:00.000+01:00

Szidom itt Polskát a konformizmusa és idegengyűlölete miatt, de képes ám pozitív meglepetésekkel is szolgálni: mától van egy fekete képviselő a Szejmben!

Misztika

2010-12-13T23:22:00.000+01:00

Szerintem a munkaadóm telepatikus kapcsolatban van az itthoni számítógépemmel, ugyanis nem tudom egyébbel magyarázni a tényt, hogy ugyanazon a héten, amikor elküldök két CV-t más állásokra, bejelentik, hogy február elején egy londoni kiruccanás van kilátásban, ahol majd oktatnak erre-arra, majd kapok egy emailt, hogy egy hét múlva* én tartom az egyik tréningblokkot az újoncoknak. Ez utóbbi szinte olyan, mintha a lottó főnyereményt nyertem volna meg.

*a bejelentés pont egy hete történt, tehát ma szerepelhettem.

A tél az én barátom?!

2010-12-12T21:54:00.000+01:00

Tegnap hóesésben sétáltunk el a park melletti moziig. Visszafele meg a friss hóban gyalogolva csodáltuk meg az ünnepi Varsó fényeit. Ma pedig megnyitottuk a korcsolya-szezont, esések nélkül.

Szeretem a telet*.

*Ezt most azért tartom fontosnak kiemelni, mert valószínűnek tartom, hogy az elkövetkező 3-4 hónap során kevésbé tetszetős kifejezésekkel fogom illetni őkelmét. De amíg fehérbe burkolja a szürke várost, amíg nincs -15, amíg működik a fűtés a lakásban, amíg lehet kapni forraltbort, amíg nincsenek hóviharok, amíg nem kell fél órát várnom a villamosra a fentnevezett hóviharban, amíg nem bénul meg az ország vasúthálozata és amíg nem törlik a járatomat (vagy más járatát)...nos addig, talán még barátok is lehetünk. És tisztában vagyok vele, hogy ez elég egoista hozzáállás részemről, de ki hallott már feltétel nélküli szeretetről. Na azért!

Az élet sokadik alaptörvénye

2010-12-09T23:05:00.000+01:00

Rohadtul ismerős ez is. A nemrégiben megismert fiatalember a hétfői találkozás óta naponta ír, pedig tisztában van vele, hogy kapcsolatban vagyok, mással. Az akivel meg kapcsolatban vagyok...hát örülök, ha kétnaponta ír.

Kis lecke vállalatvezetésből

2010-12-01T22:42:00.001+01:00

Amikor itt írtam az új Facebook csoportról, akkor én is viccnek gondoltam az egészet. Tévesen.

Ma ugyanis a Polsat bejelentette, hogy megváltoztatta a karácsonyi műsorrácsát és mégis lesz Kevin. Azok után, hogy pár napja még úgy nyilatkoztak, hogy szó sem lehet ilyesmiről. Azonban úgy látszik elegendő nyomást gyakorolt az a 47,000 ember, aki a Facebookon tiltakozott, illetve az a sok ezer tiltakozó email, amelyektől túlcsordult a postafiókjuk. Illetve a demowatory.pl-en megjelenő képek és a témában született pár újságcikk. (természetesen ezen cikkek nem a vezető hírportálokon jelentek meg).

A Polsat vezetőségének csak gratulálni tudok. Egyrészt a jó szerepében tetszeleghetnek, amiért Nagy Vállalatként meghallották a kisember hangját. Másrészt, és ez nekik sokkal hasznosabb, ingyen kaptak akkora publicitást, amiről máskor csak álmodhatnak. Szinte minden portál lehozta a Facebook csoport győzelméről szóló hírt, köztük az olyan nagy nevek is, mint az Onet vagy a Wiadomosci24. Kíváncsi vagyok a nézettségre Karácsony napján, de van egy olyan gyanúm, hogy arra sem panaszkodhatnak majd.

És lehet azon fanyalogni, hogy ez csupán vihar a biliben médiacirkusz volt, de számomra két fontos tanulsága van a dolognak. Az egyik természetesen a Facebook és ennek társadalmi jelentősége és ereje. A másik, pedig az a váltás, ami a vezetőség szemléletében következett be. Ugyanis ahhoz vagyunk szokva, hogy a Nagy Vállalatok ellen kifejtett lobbi ritkán eredményes, a vezetők szükséges rosszként tekintenek rá és saját erejüket fitogtatva hűek maradnak álláspontukhoz. Pedig néha, az okos enged.

Tél

2010-11-30T19:25:00.000+01:00

-13 fok van Varsóban és szombat este óta 28cm hó hullott. Csak azoknak írom, akik olyan mediterrán országokban élnek, mint Magyarország vagy Románia. Örüljetek!

Eltékozolt tehetségem

2010-11-29T21:25:00.000+01:00

Én szeretem a számokat. Sokkal könnyebben emlékszem számokra, mint az emberek arcára vagy nevére. Pl. még mindig tudom fejből a tesóm régi telefonszámát, pedig már másfél éve lopták el a telefonját, ami után számot cserélt. Nem beszélve az egyik ex telefonszámáról, amit legalább 4 éve töröltem és azóta nem is hívtam.

Ugyanígy, fejből tudom 43 ismerősöm születésnapját (a pontosság kedvéért az előbb megszámoltam) és még vagy 15-20 barátom születésnapját be tudom lőni +/-2 nap hibahatárral. Köztük vannak olyanok, akikkel évek óta nem tartjuk a kapcsolatot, soha nem voltunk közeli barátok, csak egy osztályba jártunk több, mint 10 éve.

A mobiltelefon és facebook érában teljesen fölösleges képességek. Kár, hogy nem lehet törölni az ilyen fölöslegessé vált információkat az agyamból is, pedig jól jönne egy kis üres hely, ahol a lengyel esetek és a többesszám végződéseit tárolhatnám (külön biteken a kivételeket). Habár azt hiszem annak egy új agy kellene.

Lengyel humor

2010-11-23T21:45:00.003+01:00

A lengyeleknek van humorérzékük. A Facebook egyik leggyorsabban növekvő csoportja a "Polsat zabił Święta - w tym roku nie będzie Kevina"* nevű tiltakozócsoport, mely ebben a percben 36800 tagot számlál. Like!

*a Polsat** megölte a Karácsonyt - idén nem lesz Reszketessetek betörők

Megj. a Polsat az egyik népszerű kereskedelmi csatorna neve.

Top 5 bőgős film (+1 bónusz)

2010-11-22T22:54:00.003+01:00

Félreértés ne essék, nem vagyok bőgős hangulatban, de mivel filmekről beszélgettünk a hétvégén az angollal (interneten keresztül persze, a személyes találkozás még mindig rohadt messze van), arra gondoltam, hogy elkészítem a TOP 5 bőgős filmlistámat. A filmeket nem művészi értékük szerint rangsoroltam, hanem a sírás intenzítása szerint.

Naszóval, rögtön az ötödik helyen gyerekkorom bőgőfilmje, természetesen a Lion King. Nem árulok el titkot, azon információval, hogy Zordon és Mufasza (megnéztem a Wikin, tényleg így hívják) felelős a könnyeimért. Azóta is utálom a Lion King, Bambi, Vuk-szerű rémtörténeteket.

A negyedik helyezettet előbb megmagyaráznám. Szóval épp a legutóbbi pasim miatt keseregtem, amikor felcsendült a „The winner takes it all, the loser’s standing small”, amit nagyon találónak éreztem a saját helyzetemre vetítve. Igen, a Mamma Mia-n sikerült bőgni. Habár, ha jobban belegondolok, akkoriban még valami Cameron Diaz-os komédián is sikerült elpityeredni, úgyhogy remélem ezáltal érthetővé válik akkori instabil érzelmi állapotom.

A bronzérmes már a kedvenc film kategóriába tartozik. Sean Penn van benne, meg a gyönyörű Michelle Pfieffer. Sean Penn értelmi fogyatékos apát alakít, akitől az állambácsi elveszi a gyerekét (anyuka lelépett rögtön a szülés után), azzal az indokkal, hogy fogyatékosságából kifolyólag nem képes a gyereknevelésre. A tárgyalás ideje alatt csak bizonyos időközönként látogathatja a kislányát és az egyik ilyen alkalommal tortával szeretné meglepni. Késik a busz, emaitt épp az utolsó pillanatban ér a gyermekvédelmi otthonba. Rohanni kezd a tortát maga előtt tartva, de megbotlik a lépcsőn, elterül a földön és elejti a tortát. Na itt kellett megállítanom a filmet, amíg kibőgőm magam. Amúgy I am Sam a címe.

A dobogó második fokán az egyik legszebb szerelmi történet, illetve a holokauszt legeredetibb feldolgozása, az Oscar-díjas La vita e bella. A végén egyszerre nevettem és potyogtak a könnyeim. Mert la vita tényleg e bella.

Az első helyezett az ultimate bőgős film, azaz akárhányszor megnézem, mindig bőgők rajta, pedig láttam már vagy tízszer. És tudom, hogy Nicholas Sparks, aki Danielle Steel pasi kiadásban, egyik hatásvadász regényét dolgozza fel, de hiába. A The Notebook-on újra és újra elsírom magam. Sokszor már a vége előtt hullnak a könnyeim, mert tudom, hogy mi jön.

És bónuszként álljon itt egy könyv is. Könyveken nem szokásom meghatódni, azt lassabban fogadja be az ember, mint a filmet, ennélfogva nem vált ki annyira intenzív érzelmeket. Ezen mégis hullottak könnyeim, mint a záporeső. Dino Buzatti Egy szerelem története című regényéről van szó. Ekkor vallottam be magamnak először, hogy rohadtul fáj az, amikor olyan valaki hazudik neked, akibe szerelmes vagy.

Dögség

2010-11-21T17:02:00.000+01:00

Az egyik leglustább hetem volt ez, vagy csak a nagyon intenzív múlt heti krakkói hétvégét pihentem ki 7 napon keresztül. Amúgy meg az egész a macska hibája, mert akárhányszor rávettem magam, hogy felkeljek, rámtelepedett, majd elégedett dorombolásba kezdett, úgyhogy inkább nem mozdultam. Jelen pillanatban félig a vállamon ülve ~~cenzúrázza~~ figyeli, hogy mit írok.

A mai teljesítményem, pedig kimerül abban, hogy megfőztem életem első rosół-ját (ez a húsleves lengyelül).

Igen, honvágyam van. 32 nap múlva repülök haza. Várom.

De még azelőtt lesz egy Anglia. Azt is várom.